A vízbe dobott kenyér visszatér.

Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. 
Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért.
A lány látta, hogy éhes a fiú, hozott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
– « Mivel tartozom? »
« Semmivel», felelt a lány:      – « Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor kedvesek vagyunk».
« Hát, akkor … tiszta szívemből köszönöm».
Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.
Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel. 
Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében.
Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetet írt rá, majd beküldte a beteg szobájába.
A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta…
Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt.
Ezt olvasta: «teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel». Aláírás : doktor Howard Kelly.
Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott:      « Köszönöm Neked Istenem! Terjedjen továbbra is szereteted az emberi szíveken és kezeken keresztül!».
Így szól egy közmondás:
A vízbe dobott kenyér visszatér.
Egy szerető tett, amit ma cselekszel, hasznára válhat nem csak magadnak, hanem másnak is, akit szeretsz, pontosan akkor, amikor nem is sejted. Ha nem is kapnád vissza a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, még mindig hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földön jólét legyen. Vajon, nem ez a célja az életnek? 
Most két dolog közül választhatsz: elküldheted tovább, vagy ignorálhatod, abban a hiszemben, hogy Téged ez nem érintett meg.
Életünkben a legnehezebb feladat felismerni a hidat, amelyiken tovább kell haladnunk és melyiket kell lerombolnunk…
Sokan belépnek és távoznak az életünkből,de csak az igaz barátok hagynak nyomot a szívünkben.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: