Augsburg

Címszó: Augsburg

Az Augsburgi csata.

Az Augsburgi vereség néven elhíresült csata nem is volt oly annyira kedvezőtlen a magyar csapatok számára. A kellemetlenséget az okozta, hogy oda lett az előzőleg összegyűjtött zsákmány és a legendáinkból jól ismert Lehel Vezér. A megfutamodást az idézte elő, hogy a túlerőbe lévő magyar könnyű-lovasság közelharcba keveredett a német páncélos lovagok lényegesen alacsonyabb létszámú seregével. A magyar sereg súlyos veszteségek árán megfutamodott és kénytelen volt a zsákmányt visszahagyni.

Ezt a tényt a német Ottó király hatalmas győzelemnek könyvelte el.

A vereség gyakorlatilag a kalandozások végét jelentette.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Előzmények

A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. Az első komolyabb vereség 933 márciusában, Merseburgnál következett be, amikor a Szászország és Türingia ellen vonuló seregeket a német lovagi haderő megverte. Ez volt az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra. A nyugati kalandozások végét azonban nem ez, hanem a 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn történt összecsapás jelentette.

A seregek létszáma

Augsburgi Gerhard beszámolója szerint az egyesített német sereg 10 000, a magyar 100 000 főt számlált, de vannak 15 000–25 000, illetve 120 000 emberre vonatkozó leírások is. Ezt több kutatás is valószínűtlennek tartja. A különböző becslések a németek létszámát 4000 és 8000, a magyarokét 10 000 és 25 000 közé teszik.

A csata menete

lehel-gestaA fogságbaesett Lehel kürtjével agyoncsapja fogvataróját. A Képes Krónika egyik iniciáléja.

A kalandozások történetének egyik legjelentősebb ütközete a 955. augusztus 10-én lezajlott augsburgi csata volt. A Bajorországban portyázó magyarok végigdúlták a vidéket, majd Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. A harmadik napra virradóra tudomásukra jutott, hogy I. Ottó német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. Erre a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. A németek a felderítés miatt abban a hitben voltak, hogy a magyar seregek a Lech-folyó túlsó partján vannak, ám a magyarok titokban a teljes seregükkel átkeltek a folyón, és a németek hátába kerültek. Rögtön lerohanták annak hátvédjét és elzsákmányolták a málhákat. A hír hallatán I. Ottó a magyarok ellen küldte Vörös Konrád herceget egy erős lovas csapattal. A magyarok kénytelenek voltak kiállni a kézitusára, amely a nehézfegyverzetű lovagoknak volt kedvező. A németeket is súlyos veszteségek érték (maga Konrád herceg is elesett), ám a közelharcban mégis a magyarok maradtak alul.

A magyarok, hogy elkerüljék a pusztulást, hátrahagyták a zsákmányt, és hazamentek. A közhiedelemmel ellentétben a

magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a magyar harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően.

Lehel

Bognár Árpád kiegészítése:

1. Ottó trónkövetelő rokonai kérték a magyarok segítségét. Jellemző, hogy közben kiegyeztek egymással és persze a magyarokat erről aljas módon nem értesítették, sőt csapdába csalták.

2. a harcban 2 törzs vett részt, a kündü támogatása nélkül, ők sem teljes létszámban, tehát max. 4-5000 ezer főre becsülhető a létszám.

3. Könnyűlovasokat teljes mértékben bekeríteni lehetetlenség és a környékbeli parasztok próbáljanak meg agyonverni egy 30-40 fős, íjjal, kelevézzel. fokossal felfegyverzett szilaj pusztai harcost – szóval ez is dajkamese.

4. A csatatéren ( pedig ideológiai okokból alaposan megkutatták napjainkban!!)nem találtak nemhogy 100 000, de 5000 magyar tetemet sem!!

Summa summárum: a csata lefolyásában, veszteségeiben, következményeiben alaposan eltúlzott történelemhamisító szándékú kitalációról van szó, amit egyrészt az is bizonyít, hogy következő évben már Itáliába vezettünk hadat, másrészt pedig e “katasztrofális vereség” után sem volt kedve a németbnek megtámadni minket, pedig tudjuk, ismerjük pénz és egyéb zsákmány utáni sóvárgásukat, no meg jellemtelenségüket is!!!

Bognár Árpád

Advertisements

2 hozzászólás

  1. tengri said,

    2009. december 14. - 2:08 DU.

    Ami kimaradt: 1. Ottó trónkövetelő rokonai kérték a magyarok segítségét. Jellemző, hogy közben kiegyeztek egymással és persze a magyarokat erről aljas módon nem értesítették, sőt csapdába csalták.
    2. a harcban 2 törzs vett részt, a kündü támogatása nélkül, ők sem teljes létszámban, tehát max. 4-5000 ezer főre becsülhető a létszám.
    3. Könnyűlovasokat teljes mértékben bekeríteni lehetetlenség és a környékbeli parasztok próbáljanak meg agyonverni egy 30-40 fős, íjjal, kelevézzel. fokossal felfegyverzett szilaj pusztai harcost – szóval ez is dajkamese.
    4. A csatatéren ( pedig ideológiai okokból alaposan megkutatták napjainkban!!)nem találtak nemhogy 100 000, de 5000 magyar tetemet sem!!

    Summa summárum: a csata lefolyásában, veszteségeiben, következményeiben alaposan eltúlzott történelemhamisító szándékú kitalációról van szó, amit egyrészt az is bizonyít, hogy következő évben már Itáliába vezettünk hadat, másrészt pedig e “katasztrofális vereség” után sem volt kedve a németbnek megtámadni minket, pedig tudjuk, ismerjük pénz és egyéb zsákmány utáni sóvárgásukat, no meg jellemtelenségüket is!!!
    Bognár Árpád

  2. admin said,

    2009. december 14. - 3:32 DU.

    Köszönöm a kiegészítést.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: