Földindulás a magyar Őstörténelemben!
Lukács evangéliuma, 8. fejezet 17vers:
Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.
A napi munka, a túlélés utáni vágy, a politikai botrányok, a mindennapos média cirkusz, eltereli a figyelmünket a szabad világ kimagasló egyéniségeiről, a feltárt tudományos anyagok megismeréséről. A jobb megélhetés reményében, olyan pénz kergető hajszába kerül az embert, ami elveszi még a lehetőségét is, az érdeklődésének megfelelő témák utáni információ frissítésétől, megszerzésétől. Elmúlt a rendszerváltás óta húsz év. És most jövök rá így nyugdíjas napjaim körül több olyan eseményre, amiről egyáltalán nem volt tudomásom, nem hittem benne , mert az alapvető ismereteimmel annyira szembe állt, hogy csak legyintettem, amikor halottam róla. Úgy általában igen fogékonynak tartom magam az újra, a tudományos felfedezésekre, a politikára, a magyarságra, mégis meg, meg lepődök amikor számomra megdönthetetlen bizonyítékok kerülnek elő, amelyek gyökeresen szembe álnak az eddigi szocialista alapokon nyugvó iskolai tanulmányaimmal, ismereteimmel.
Most ilyen elém vetődött anyag a „Kitalált középkor” amit az iskolában nekünk„Sötét középkor”-nak tanítottak. Ez egy olyan könyv ami gyökeresen felfordítja a Magyarság múltját, és talán a jelenét is.
Dr. Heribert Illig a következőket írja a könyvéről:
“Az 1991-re kidolgozott téziseim, amelyet azóta minden tudományos fórumon képviselek, röviden a következő. Az európai történelem VII.,VIII.,és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülöző időszak.Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az elötte és utánna lévő történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt már ekor pontosan behatároltam:a betoldott vagy kitalált időszak 614 augusztus végétől 911. szeptember elejéig tart.”
A kitalált középkor.
Heribert Illig: Kitalált középkor c. könyve megjelent magyarul is.Pap Gábor művészettörténész előadása megtekinthető, a könyvvel kapcsolatban.
Kitalált középkor (1)
Tovább
Kitalált középkor (1) Kitalált középkor (2) Kitalált középkor (3) Kitalált középkor (4) Kitalált középkor (5) Kitalált középkor (6) Kitalált középkor (7)
Hozzászólás